Ez a rövid beszéd 2009. október 16-án hangzott el Debrecenben a "Van kiút" konferencián.

"Tisztelt egybegyűltek

Debrecenbe, mindig egy kicsit haza jövök, hiszen 1944-ig családom Hajdúsámsonban élt és innen a gettóból menekültek fel édesanyám és nagyanyám Budapestre. Egy nyírábrányi zsidó suszter és egy hajdúsámsoni zsidó varrónő unokájaként hallgatom a „zsidó nagytőkéről” szóló eszement vádakat.

Talán soha nem volt ilyen nehéz rövid beszédemnek a megírása, mint most. Úgy érzem rendhagyónak is sikerült. De szokásomhoz híven most sem szeretném a véleményemet véka alá rejteni. Azt hiszem, most igazán válságban vagyunk, idegenként élünk néhány tízezren hazánkban Magyarországon.

Vajon mit tennének helyettünk őseink a jelenlegi társadalmi szituációban?

Legutóbb az V. kerületben Szép Ernő: Imádság című versét mondtam el, újabb tanúbizonyságát hozva a magyar-zsidó együttélés gyönyörű példájának. Ma elszavalhatnám Petőfi, Rózsahegyi Márkról szóló versét, de nem teszem. Nem teszem, mert a kor, amelyben élünk nem méltó rá. Nem akarom többé azt bizonygatni, amit evidenciaként kéne tudomásul venni, magyarságomat. Nem akarom többé saját örökségemről, anyanyelvemről, kultúrámról, álmaimról és vágyaimról kényszeredetten bizonygatni, hogy mind annyi magyar, de zsidó is. „Mert magyarul álmodsz és magyarul sírsz” írta egyik dalában Földes László azaz Hobó. Igen mi is magyarul álmodunk és magyarul sírunk, mi magyar zsidók. Még akkor is ha vannak olyanok, akik ezt máshogy gondolják s üvöltik azt egyre hangosabban az arcunkba. Üzenem innen mindannyijuknak, Morvai Krisztinának, Vona Gábornak, Dőry Miklósnak, Molnár Oszkárnak és a többieknek, hogy mi nem fogunk meghátrálni, harcolni fogunk ameddig csak tudunk. Üzenem innen a mai magyar politikát manipuláló többnyire kormányzati erőknek, hogy verjék már máséval a csalánt, de semmiképpen ne a miénkkel. Mert nekünk ebből elég volt. Most, már ötödjére, a Van kiút konferenciákon elindultunk egy úton, egy úton, aminek a végén egy polgári Magyarország álomképe lebeg, amely Magyarországon ismét nyugalomban, békében és szeretetben élhetünk majd egymással mindannyian. Tiszta szívemből remélem, hogy ennek a Magyarországnak a felépítésébe kicsit több mint fél év múlva együtt közösen az ebben a teremben ülőkkel együtt végre hozzákezdhetünk és csak rémálmainkban fogunk emlékezni az elmúlt nyolc év álságos, képmutató és körmönfont kormányzására."