A tegnapi nap folyamán ismét arcul csaptak minket, magyar zsidókat, hogy nehogy jól érezzük magunkat. Most már bizonyos, hogy köztünk magyarok közt vannak a saját Ahmenidzsádjaink is. Sokáig, azaz egészen mostanáig gondolkoztam azon, hogy mi is a megoldás. Sajnos egy dolog vált teljesen világossá számomra, elmebetegek mindenhol találhatóak és a hülyeség úgy tűnik párt független. A helyzetem annyival nehezebb, mint az átlag magyar zsidóé, hogy én ugyan annak a pártnak vagyok a tagja, amelyben cikkem alanya Molnár Oszkár is. Mind ez azonban nem hiszem, hogy hallgatásra kellene, hogy késztessen, sőt ennek az ellentétjének kell, hogy igaz legyen. Nyilván ennek a korlátolt és elmebeteg embernek a megnyilvánulásai ártanak mindenkinek. Ártanak nekünk, magyar zsidóknak, álljunk akár melyik oldalon is, kétségtelenül ártanak a Fidesznek és ártanak Magyarországnak. Az egyértelműen felvetődő kérdés, hogy meddig tűrhető a jelenlegi helyzet? Meddig tűrhető az, hogy a mai Magyarországon közjogi méltóságok, azt és akkor mondanak bármit, amikor akarnak. Akkor sértenek és uszítanak közösségek ellen, amikor éppen kedvüket lelik benne. A felelősség közös felelősségnek kell lennie, ezeket a rákos daganatokat, mint Edelény város polgármesterét önmagunknak kell kitaszítani testünkből, különben nem járhatunk emelt fővel ebben a hazában és ezen a világon. De természetesen ez ugyan úgy vonatkozik a saját szerecsenjeiket mosdató más pártokra is. Vajon mikor fogunk kivonulni a teremből egyöntetűen pártállástól függetlenül, mi ebben a hazában, békében élni vágyó magyarok? Meddig kell eltűrni Ahmenidzsádjaink gyalázkodását és gyűlölködését? Meddig folytathatják még tevékenységüket és ülhetnek büntetlenül az ország Parlamentjében és önkormányzataiban? Mikor nem a származás, hanem a tenni akarás lesz a mérvadó ebben az országban?

Kérdés sok van, válasz csak egy lehet. Takarodjanak. 

Szerző: szabógyuri  2009.10.09. 14:35 27 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://szabogyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr111438749

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.10.09. 16:14:21

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bucni 2009.10.10. 17:20:51

T.
Szabó úr!
Megint csodálkozik,hogy miket mond a polgármester?
Talán nem kéne védenie kedvenc pártját a végsökig,.
Lesz még itt a kampányban különb is,majd meggyözi magát,mégis jó helyen van.
Üdv
Bucni

strix 2009.10.10. 17:29:33

Én nem vagyok arról meggyőződve, hogy a kijelentései jobban ártanának a szavazótábornak, mint az elhatárolódás.

Bármilyen hülyeségeket is hord össze, azért azok találkoznak elég sok ember hiedelmével. És olyankor lesz az, hogy hát lehet, hogy radikálisan fogalmaz, de azért van benne valami...

Amúgy meg ez a nem éppen Frost/Nixon interjú inkább röhejes, mint félelemkeltő. Bár az félelemkeltő, hogy mintha a Mónika showból castingolták volna a polgármester urat.

mesterember 2009.10.10. 19:23:53

Szabó György Úr!

Mit gondol, meddig fog a Fidesz megtűrni a sorai között egy ilyen nagypofájú zsidót, mint Ön? Ön nem veszi észre,hogy a Fideszben hatalmas súlyt képviselnek a molnároszkárok? Amint a pártérdek megköveteli, hogy az olyan nagypofájú zsidók, mint Ön, hallgassanak, ön el fog hallgatni. A náci szavazókra ugyanis nagy szükség van, Ön pedig e szent pártérdekre fittyet hányva blogolgat itten.

szabógyuri 2009.10.10. 20:47:26

@mesterember: T. Mesterember! Nyilván a náci szavazókra önnek szüksége lehet, hogy a nem túl magas szinten léó egóját növelni tudja. Ajánlám önnek a www.pszichologus.lap.hu oldalt. Hátha talál megfelelő kezelő orvost magának.

szabógyuri 2009.10.10. 20:49:54

@bucni: T.Bucni! Köszönöm építő jellegű hozzászólását. A magam nevében való gondolkodást kérem, hagyja meg nekem.

strix 2009.10.10. 21:05:00

@mesterember: A Répássy Róbert ezt szalonképesebben fogalmazta meg egy gyűlöletbeszéd-konferencián. Azt mondta, hogy máshol is gondot okoz a jobboldali tömegpártoknak, hogy a szélsőjobbot integrálják-e, vagy sem...

mesterember 2009.10.11. 23:54:06

Tisztelt @szabógyuri: válasza vérbeli fideszesre vall. De, mint tudjuk, még őszentsége O.V. sem tévedhetetlen. E nagyformátumú senki már kétszer vesztett választást, pedig nagy rutinnal küldi el a vele egyet nem értőket a susnyásba. Ezúttal O.V.nyerni fog, de nem fog-e veszíteni Ön, kedves Sz.Gy.?

szabógyuri 2009.10.12. 08:40:38

@mesterember: Kedves Mesterember!
Igen feltehetően veszíteni fogok. De inkább veszítek emelt fővel, mint nyerjek önmagam szembeköpése által, elveim feladása árán.

dannyrose 2009.10.12. 10:08:49

maximum respect for szabó györgy!
A kommentelők nagy része akkor is belekötne ha lenne rajta sapka. Meg kell becsülni azokat, akik bátran vállalják a véleményüket, nem csak álnéven kommentelgetnek.

strix 2009.10.12. 15:14:20

Navracsics Tibor: Kedves Oszkár ugye egyetértesz azzal, hogy az antiszemitizmus , a kirekesztés, az erőszak és a hazugság minden formáját el kell ítélni?

M. Oszkár: Igen.

:)))

Pepe83 (törölt) 2009.10.12. 16:59:24

Kedves Gyuri!

Örömmel olvastam ezt az írást.
Ez az első, hogy elfogadja: a Fideszben nagyon sok szélsőséges politikus van és amíg ezen nem változtatnak, addig a jóérzésű emberek többségének nem lesz alternatíva ez a párt függetlenül a vallásuktól vagy a származásuktól.

Eddig is elég kínos volt, hogy a párt vezetése megtűrte a Wittner Mária és Kövér László féléket a tagok között, de az már mindennek a teteje, hogy egy ilyen retardált neonáci miután a médiában kifejtette elmebeteg véleményét a zsidókról, és korábban a melegekről, illetve a cigányokról még békésen elcseveg a párt frakcióvezetőjével, és minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna.

Josef (K.) 2009.10.12. 20:40:17

@szabógyuri:

Hát igen. Molnár Oszkárral ma beszélgetett el Navracsics Tibor. A beszélgetés előtt azt hallottuk Navracsicstól, hogy "nem olyannak ismeri Molnár Oszkárt, aki komolyan cigányozna és zsidózna". (Már erre is felkaptam a fejem: nem komoly cigányozás és zsidózás mehet?) Ma kiderült, hogy Molnár Oszkár marad a Fidesz képviselőjelöltje. Orbán nem tagadta, hogy végső soron ő dönti el, lehet-e 2010-ben Molnár Oszkár a párt egyéni képviselőjelöltje. Közben a Fidesz országos választmánya épp ma oszlatta fel a Fidesz váci alapszervezetét kicsinyes politikai belharcok miatt. Az kiverte a biztosítékot a Fidesz vezetésénél, Molnár Oszkár kijelentései nem.

Jó lehet egy pártban lenni Molnár Oszkárral.

Kedves Szabó György, hol van a passzív kooperáció határa?

Zippora 2009.10.12. 22:23:30

Kedves szabógyuri!

Nem ez az első karakán megnyílvánulásod. Biztos vagy benne, hogy jó pártban vagy?

szabógyuri 2009.10.12. 22:50:21

@Zippora: Nem tudom melyik pártban kellene lennem, alapvetően konzervatív beállítottságú zsidó emberként. Mind a liberális, mind a szocialista vilánézet meglehetősen messze áll tőlem. Tudom, hogy nem egyszerű amit csinálok, de harcolni fogok a végsőkig, hogy a kisiklott dolgok a helyükre kerüljenek, bár igen nagy az esély, hogy belebukom mielőtt befejezem amit felvállaltam...

Zippora 2009.10.13. 11:53:27

Megértelek. Kívánom, hogy sikerüljön helyretenni a kisiklott dolgokat, bár elég donkihótei harcnak nézel elébe.

szabógyuri 2009.10.13. 19:33:35

@Zippora: Köszönöm szépen. Bízom benne, hogy a józan erők felül kerekednek és a gyűlölködés befejeződik záros határidőn belül. Sajnos nagyon sok dolgunk van addig, míg fel tudunk zárkózni a fejlett demokráciákig.

Nemfoglaltnicknév 2009.10.14. 16:57:34

"Meddig tűrhető az, hogy a mai Magyarországon közjogi méltóságok, azt és akkor mondanak bármit, amikor akarnak."
Ugye milyen érdekes dolog ez a demokrácia, meg szólásszabadság? Még ezek a szemét nácikok is azt mondhatnak amit akarnak! Őrület! Egy valódi demokráciában csak zsidóknak tetszőt lehet mondani.
Majd az a szemét iráni is megtanulja, mi a szabadság, ha kap pár tonna fürtösbomát! Egyébként a Molnárt hozzá hasonlítani viccnek is rossz.A bokájáig se ér fel. Legalább vállalná nyíltan, amit mondott. Persze, ha beindul a megélhetési rettegők ajvékoló kórusa, gerinc nem marad egyenesen.
"A felelősség közös felelősségnek kell lennie." Aha, értem.Közös a bűn, közös a bűnhődés, igaz? Főleg egy ilyen született rasszista, antiszemita, rákos daganat népségnél mint ez a rohadt élősködő magyar. Nyugi, tudom: el lehet innen menni kérem szépen...Esetleg a Kunce-féle cián.
Vagy

Nemfoglaltnicknév 2009.10.14. 18:50:24

Ejj-ejj, csak nem ki lettem moderálva?!
Beszélhetünk kettős mércéről? Netán hátrányos megkülömböztetésről?
Szarmagyaroknak Kurvaországba kuss!

Ui:
Érdekes, hogy a Talmudisták beszélnek gyűlölködésről. Pedig a szeretet ott van minden fehérfoszfor-tartalmú lövedékben, fajvédőfalban, uzsorában.
Persze, persze, előítélet, ántiszemitizmus, stb...

2009.10.14. 19:00:54

Kedves Szabó György!

Kérdésére józan választ fogok adni, bár engem nem kérdezett, mégis kikivánkozik belőlem.
"Mikor nem a származás, hanem a tenni akarás lesz a mérvadó ebben az országban?"

Amikor a kohanitákat a jiszroélek elött fognak alijázni a Tórához az ortodox és konzervatív, vagy neológ zsinagógákban.

Soha.

Üdv
Slaughter Mob

szabógyuri 2009.10.14. 20:00:31

T. Nemfoglalt...! Nem lettél kimoderálva, csak van aki dolgozik, és nincs ideje a felesleges mocskolódósrá. Nem moderálok ki senkit, hiszen mindenkinek látnia kell mit mond a hozzád hasonló mocskos söpredék.

Nemfoglaltnicknév 2009.10.14. 22:10:22

Nincs időd felesleges mocskolódásra? Akkor ez a blogbejegyzés mi, könyörgöm!
Mocskos söpredék? Csak úgy árad a szavaidból a megértés, szeretet, tolerancia, ami a zsidók sajátja ugye.
Érdekes, ha a gojok "erősebben" fogalmaznak söpredék, stb, viszont a a zsidók, akkor (ez esetben) igaz magyarok.
Egyébként én soha nem dolgoztam, csak és kizárólag kárpótlásból, és uzsorából élek.
Még jó, hogy vannak hozzád hasonló becsületes melósok, akik eltartanak.

szabógyuri 2009.10.15. 08:43:51

@Nemfoglaltnicknév: T. Nemfoglalt! Alapvetően a fogalmak szézválasztásával vannak problémák. Nem látom megfelelő okát a magyar és a zsidó különválasztásának. Ez az alapvető különbség közöttünk. Lásd korábbi bejegyzéseimet Szép Ernőről vagy Rózsahegyi Márkról.
Amennyi kárpótlást, vagy uzsora kamatot kapott az én családom abból nyugodtan éhenhaltak (-tunk) volna.

Pepe83 (törölt) 2009.10.15. 09:26:56

@Nemfoglaltnicknév:

"Csak úgy árad a szavaidból a megértés, szeretet, tolerancia, ami a zsidók sajátja ugye."

Mire alapozod, hogy a zsidók nem megértőek, vagy nem képesek szeretni. Készült esetleg valami statisztika, amiről nem tudunk?

Vagy szerinted mi a megértés? Molnár Oszkár megértő például? Azok akik végiggyújtogatják a várost, vagy izraeli zászlót égetnek, vagy megdobálják a melegeket, vagy ölik a cigányokat?

Nemfoglaltnicknév 2009.10.15. 17:11:54

Miért teszek különbséget? Egy idézet a liberális Kossuth Lajostól,aki antiszemitizmussal nem igazán vádolható:
"A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt "zsidó", több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, theokráciai alapokra fektetve, mely a fennálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható."
(Pesti Hílap 1844. május 5.)
Folytathatnám Deák, Széchenyi,Luther, Kálvin, stb soraival, de érthető okokból, ettől eltekintek.Viszont!
Pár dolgot tanácsolnék, hátha a későbbiekben könnyebben elejét tudjuk venni az ú.n. antiszemitizmusnak. Véleményem szerint, aki ez ellen tehet elsősorban, Ti vagytok zsidók. Pl:
Ha egyszer felállna valamelyikőtök, és azt mondaná, hogy nekünk, "kis zsidóknak" semmi közünk a Rothschildokhoz, Rockefellerekhez, Warburgokhoz Sassonokhoz, stb.(Gondolom, őket nem kell bemutatni).Elítéljük az üzletpolitikájuka, és ELHTÁROLÓDUNK tőle! Vagy, igen elismerjük, hogy Kun (Kohn) Béla, és díszes társasága (Garbait kivéve) zsidó volt, és rettenetes szenvedést okozott a magyar népnek.De mondhatnám Rothot, Auspitzet,stb.Az ok-okozati összefüggésre gondolok, hogy miért is tört ki az 56-os népfelkelés.És Pepe83 nem Wittner Máriát gyalázná kommentjében. Ezeken a dolgokon nem segít a magyarok "bűnös nemzet, utolsó csatlóskénti beállítása.
Ha már itt tartunk: El lehetne ismerni, hogy igen mi zsidó hirdettünk bojkottot Németország ellen '33-ban, és tekintettük magunkat(később) hadviselő félnek.(Ok-okozat)Sőt mi több, bemutatjuk az ú.n holocaust bizonyítékait, ellenben a holo-revízionistákéval, nem pedig bebörtönözzük, elhallgattatjuk, ellehetetlenítjük őket. Főleg nem próbáljuk a múltat végleg eltörölni.
Úgyis mindig a párbeszédet hiányoljátok.
Szerintem, amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mindíg is lesz ellentét.
Ti érdeketek is, ha nem akarjátok, hogy a történelem valóban ismételje önmagát.
Egyelőre ennyi,bár a sort lehetne folytatni a végtelenségig.Ez csak a jéghegy csúcsa.
süti beállítások módosítása