A napokban a Dohány utcai zsinagóga oldalában sétáltam, egyszer csak egy a templom kerítésén túl a falnak támasztott kőtáblán akadt meg a szemem, rajta a felirat a „tállyai mártírok emlékezetére”. Olvastam a neveket, a torkom összeszorult, amikor a nagyapám két testvérének a nevét találtam meg a névsorban…

Furcsa egybeesés, hiszen néhány nappal később, mint minden évben, most is ott voltunk édesanyámmal a Kozmai utcai temetőben a mártírok ünnepségén.

Sajnos évről-évre egyre kevesebben. Pedig sokan vagyunk, sok félék mi magyar zsidók. Vallásosok és kevésbé azok, baloldaliak, liberálisok és jobbosok. Van, aki többet, van, aki kevesebbet jár el templomba, de egy dolog feltétlenül összeköt minket, a 64 évvel ezelőtt befejeződött borzalmas évek. Nincs olyan zsidó család hazánkban, amelyben ne lettek volna áldozatok.

Sokan mondják, hogy nem kell mindig csak az emlékezéssel foglalkoznunk, a nem is olyan rég múlt állandó felemlegetésével. Talán igazuk van, az év többi napján boldogan és büszkén éljük önmagunk zsidóságát. De legalább ezen az egy napon, mindenkinek ott a helye, a Kozma utcai emlékmű előtt, hogy fejet hajthassunk előttük, hogy lássák, itt vagyunk emelt fővel, büszkén, öntudatosan.

Ha legalább annyian lennénk jövőre, mint a Hollán Ernő utcában alig másfél évvel ezelőtt, boldog lennék…

 

Szerző: szabógyuri  2009.09.15. 15:26 Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://szabogyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr611384084

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.15. 16:26:33

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.