Érdekes egybeesés. Szinte napra pontosan egy évvel, az első és egyetlen, spontán, Hollán Ernő utcai tüntetés után lezajlott az első tárgyalás az engem ért fenyegetések ügyében.

Ne gondoljatok semmi drámaira. Újpesti lepusztult tárgyalóterem, viccesen ferde bejárati ajtóval, három megidézett tanúval és egy gyanúsitottal. Egy megszeppent huszonéves kislány, aki feltehetően személyemben találkozott előszőr élő zsidóval. Biztos nagy trauma volt. Nem voltak szarvaim, sem horgas orrom és még vér sem csöpögött a szám sarkából, bár előtte nem sokkal, jót haraptam a nyelvembe véletlenül. És még Fideszes is (mármint én)…

A tárgyalás szürke és semmitmondó, érdemleges esemény nem történik, ugyan felkérnek, hogy legyek szíves ejteni a vádat, amit természetesen visszautasítok. Szenvtelen ügyvéd, aki gyengén és unalmasan próbálja bizonyítani, hogy én valójában biztosan csak magamat fenyegettem és hívogattam telefonon, ráadásul miután a gyermekeim lefeküdtek aludni még unalmamban névtelen leveleket is írogattam magamnak.

A megdöbbentő, az egy vádlott, a több tucat telefonhívás és e-mail feladói, ál-levélbomba küldői közül, azok közül, akik az utcán és minden létező helyen zaklattak mocskoltak és anyáztak. Azok közül, akik miatt családom elköltözött otthonról.

 Sajnos nem változott semmi, pedig elmúlt egy év. És még mindig nem tudjuk mikor és hol fog kigyulladni a következő üzlet vagy törik be a kirakat.

 

Szomorú vagyok.

 

Szerző: szabógyuri  2009.04.08. 13:51 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabogyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr711053818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepe83 (törölt) 2009.04.08. 15:56:45

Remélem példásan megbüntetik, hogy soha többé ne jusson eszébe másokat fenyegetni.
Emellett sajnálom is az ilyen eltorzult személyiségű embereket. Milyen családi háttérrel rendelkezhet ez a lány? Gondolom az egész élete egy kudarc és csak bűnbakot keres, akire kivetítheti a saját, vagy a családja sikertelenségét.
Abban is bízom, hogy nem olyan bíró vezeti a tárgyalást aki pl. a nemzeti ünnepeken randalírozókat felmentette.

lopkowitz1 2009.04.18. 09:01:06

Engedjék meg a Tisztelt Olvasók, hogy Polgár Ernő Az istenek szigete regénye (Kráter, 2002) mottójából idézzek:

"A XX. század, ahonnan érkeztünk,
több rossz embert csinált,
mint amennyit elpusztított.
Ahogy éltünk, már nem lehet, ahogy kellene, még nem tudunk."

További részletek:
www.polgarerno.com
süti beállítások módosítása